Zsiráfok, az örök túlélők – Pinczés József meghökkentő tárlata az MMIK-ban
Képgaléria megtekintése2010.02.11. - 01:00 | Takács Lilla - Fotók: Dart
Február 9-én kedden 18 órakor az MMIK Médium Galériájában Pinczés József: Flambírozott fasírt zsiráf című tárlatát Farkas Imre festőművész nyitotta meg. A kiállítás néhány képe a földszinti Élő-Tér Galériában egyfajta reklámként próbálja becsábítani az intézmény látogatóit a második emeleti kiállítótérbe.
Farkas Imre tárlatnyitó beszédében elmondta, a zsiráf mindig is outsider, megfoghatatlan lény volt az európai művészetben. Pinczés képei jól reprezentálják, hogy a művészi alkotó tevékenység és kíváncsiság miképpen lehet a valóság megismerésének eszköze. 2008-ban, a Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett művész szakmai igényessége, ötletgazdagsága olyan szürreális valóság képét tárja fel előttünk, ami állat-képeinek sajátos jellemzőivel védjegyévé vált.
Külföldi útjai és a klasszikus festők művei olyan új valóságélményekben részesítették a kísérletezőt, amelyek egész világképének alakulására döntően hatottak. A zsiráfok kedvességük ellenére gyakran félelmetességet árasztanak környezetükbe. Arra a kérdésre, hogy mit jelent a művész számára ez az egzotikus állat, Pinczés az óriási szívre hivatkozott, amely neki az érzelmi gazdagság és szeretet szimbólumát testesíti meg. Másfelől pedig a művészi szabadság eszközével megpróbálja az oda nem illőt mégiscsak odaillővé varázsolni, azaz az alkotó által megismertetni próbált valóság értelmezést igénylő problémáit festészeti eszközökkel kísérli megoldani.
Az ifjú művész kedvenc képei a Zsiráf baleset és a Wellness nesz. Előbbi, mint diplomamunka került bemutatásra. A festő maga is szerepel a képen, a zsiráf pedig egyfajta eufémizmusként van jelen. Nehéz eldönteni, hol húzódik a valóság határa. A Wellness nesz című kép Diego Velázquez spanyol festő, Az udvarhölgyek című képének parafrázisa, ami annyit tesz, hogy az ismert mű új kontextusba való helyezésével új formában, rögtönzés jelleggel került feldolgozásra. A kép sajátossága - amellett, hogy még mindig alakulóban van - az, hogy az alkotó kedvesének vonásai is megfigyelhetők rajta. Eufemisztikus elemekben itt sincs hiány, hiszen a tükörben megjelenő szellem-, illetve ördögalakok sajátos, mondanivalót képviselnek, csakúgy, mint a kép jobboldalán látható bohóc, ami egyfajta öniróniaként is felfogható.
A kiállítás megnyitójának csúcspontja a fasírozottból installált zsiráfok meggyújtása, majd megkóstolása volt. Nagy ötlet a hosszúnyakúak zöld rizsből készült, füvön való elhelyezése, melynek receptje a titkok homályába merült.
Aki szereti a nem mindennapi dolgokat, és szeretne kicsit elrugaszkodni a valóság talajától, az mindenképp látogassa meg február 25-ig a két szinten elhelyezkedő tárlatot.
Pinczés József kiállítására hangolódunk
Örmény képszakértők a 80-as évek közepén Parmigianino Hosszúnyakú madonna (1534. k. Firenze, Uffizi) című képén a roentgen -vizsgálat során egy zsiráfot mutatták ki, a kép hátterében lévő oszlop helyén.
A múzeum munkatársainak gyanúját, az váltotta ki, hogy a művész gyakran festette át képeit a vásznon.. A kép jobb alsó sarkában egy próféta (?) Látható amint jobb kezét feltartva pergament mutat fel, viszont a festékrétegek alatt fedezték fel a vizsgálat során, hogy a pergamen helyén egy pórázt tartott, amivel a zsiráfot Szűz Mária elé vezette. Ez formai egyezést mutat Niclas Stoer (1529 k.), és Melchior Lorck (1559 k.) fametszetével, amint egy mameluk, hosszú pórázon vezet egy zsiráfot. A zsiráfot a nyugati kultúra vajon, hogyan illesztette be önmagába? Ami majd minden esetben, s ennek képi reprezentációiban, összeférhetetlenséget szült.
A zsiráf, és az egzotikus vadállatok, minden esetben reprezentatív, diplomáciai ajándéknak számított. A 6. században keletkezett, Bizáncból származó Barberini-diptychon (Párizs, Louvre) alsó képmezején a közel-keleti birodalom jellegzetes állatát, az oroszlánt viszik a keletrómai uralkodónak, a jobb oldalán pedig indusok ajánlják fel az ország jellegzetes vadjait, az elefántot, és a tigrist. IX. Kónsztantinosz, 1053-ban az egyiptomi szultántól, 1257-ben Mikhaél Palaiologosz pedig Etiópia királyától kapott zsiráfot ajándékba.
Lorenzo de Medicit, 1486-ban. Quaitbay, a mameluk szultán szintén egy zsiráffal ajándékozta meg. Ezt a jelenetet Vasari, Palazzo Vecchio freskókon örökítette meg a16.században, amint a mameluk követek, Medici élé vezetik a zsiráfot.
 Athenaei múzeumban található, a 3.századra datálható relief központjában Orfeusz látható, amint zenéjével megszelídíti a vadakat. Viszont a bal térde mellett egy zsiráf látható, ami ritka, ha nem egyedülálló jelenség az Orpheusz-ábrázolások között. Nehéz eldönteni a kérdést: a keresztény vagy a pogány művészethez sorolható. Bár a mű ideje igazolhatja a zavart a két kor között, mivel ebben az időben nem kanonizálódtak a keresztény jelképek, viszont az orfikus hagyományokat már korán magába olvasztotta a kereszténység. Viszont a zsiráf ábrázolása azért okoz gondot, mert a kor nem is ismerhette az állatot.
Az első zsiráffal a római nép Kr.e. 46-ban találkozott, mikor Julius Caesar Egyiptomból visszatérve diadalát ünnepelte. Az eseményből inkább hatalmi kép kerekedik ki, hisz szimbolikus értelemben a leigázott birodalom egzotikus állatát vezeti a nép elé. Ugyanez történik a diplomáciai ajándék során, csak más viszonylatban. A zsiráf nemcsak a korakeresztény időben, de a reneszánsz idején is olyan kontextusba került szent témákkal, ami nem indokolja a jelenlétét. Példa erre a firenzei Piero di Cosimo, Vulcanus és Aiolosz, és Gentile Bellini A Szent Márk Alexandriábanprédikál című képe. Egyik sem kapcsolódik a művek témájához. Más értelmet nyer, viszont Hieronymus Bosch "bestiáriuma". A gyönyörök kertje triptichon bal oldali tábláján egy zsiráf látható, ami Bosch korában legalább annyira fantasztikus vagy egzotikus lénynek számított, mint a pokolbéli szörnyek. A zsiráf és a "Világ szélein" élő teremtmények ebben a képi megfogalmazásban szervesen illeszkednek az isteni teremtésben.
Visszatérve Parmigianino, Hosszúnyakú madonna című képére, aminek korai változatán, a háttérből kimagasló zsiráf, amit később egy meredező oszlop váltott fel, nem ad magyarázatot. Az oszlop legalább akkora zavart okoz, mint az átfestett zsiráf jelenléte.
Egy görög szöveg szerint a szűz a hozzámenekült egyszarvút „megszoptatja". Az Physiologus írás ebben az összefüggésben, Artemist az Állatok Úrnőjét a keresztény Szűz Mária képbe olvasztja bele. Viszont Parmigianino esetében nem bizonyítható az, hogy ez a szöveg mennyiben befolyásolta Mária és állat képi kapcsolatát, melyben az egyszarvú lényt a kor egzotikus állatára cseréli le.
A zsiráf mindig is outsider, megfoghatatlan lénnyé változott, mihelyst ábrázolni akarták. Talán ez magyarázza az oszlop szerepét.
(Farkas Imre)
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése